2) SZÓKINCS TANÍTÁSA

1. Mi alapján dönti el, mely szavakat tanítja?
2. Hogyan tanítja az új szókincset? Mi alapján választ prezentálási technikát?
3. Átlagosan hány új lexikai egységet tanít meg egy-egy órán?
4. Hogyan és hol rögzítik ezeket a tanulók?
5. Megadja-e a szavak jelentését magyarul?
6. Hogyan gyakoroltatja őket?
7. Milyen feladatot ad a szavak otthoni gyakorlására?
8. Hányszor "forgatja meg" a megtanított szavakat a későbbiek során?

Bármely nyelv szókincsének megtanítása, megtanulása nehéz és ijesztő vállalkozás. Jó azonban tudni, hogy angolul és németül például 5000 szó birtokában már jól elboldogul az ember. Igen ám, de mi legyen az az 5000 szó? Erre vonatkozóan ma már számos adatbank áll rendelkezésre, amely listába rendezve sorolja fel a leggyakoribb szavakat. A gyakoriság mellett persze a hasznosság elvét is érdemes figyelembe vennünk. Nyilvánvaló, hogy egy gyermek számára nem ugyanazok a szavak hasznosak, mint amelyek egy felnőttnek. Sajátos jelentősége van a kultúra egy-egy változatának megértését segítő szavaknak: kisgyermekkorban a tradicionális mondókák, mesék szókincse ugyanúgy fontos, mint a kamaszok folyton változó szlengszótára. Természetesen korán megmutatkozhat a tanuló személyes érdeklődése: egy sportrajongó fiatalnak értelemszerűen nagyobb szókincsre van szüksége a sport témában.

Aktív és passzív szókincs

Amikor a nyelvtanuló már elsajátított egy bizonyos számú szót, a használat alapján megkülönböztethetjük az aktív és passzív szókincset. A passzív szókincs azokból a szavakból áll, amelyeket elég felismerni és megérteni, akár szóban, akár írásban: tehát az úgynevezett befogadó (receptív) nyelvi készségekben szükségesek. Ezzel szemben az aktív szókincsünkbe azok az elemek tartoznak, amelyeket viszonylag könnyedén tudunk előhívni és használni is beszédhelyzetekben vagy írásban, tehát a produktív készségekben. A passzív szókincsünk sokkal nagyobb, mint az aktív; az arányuk durván 80% – 20%, és a kettő között a szavak mozognak. Mivel a kommunikáció során rendszerint nem elég megértenünk a szóbeli vagy írásbeli közlést, hanem reagálnunk is kell, a nyelvtanulás során szükség van a passzív szókincs egy részének aktivizálására. A tanár elsőrendű feladatai közé tartozik a produktív lexikai készségek fejlesztése.

A nyelvtanítás tervezése során a pedagógus a megtanítandó szókincsre vonatkozóan is alkalmazhatja az aktív és passzív jelzőket. Azok a szavak, amelyeket az aktív lexikonba szán, tehát azt szeretné, hogy a gyerekek beszédben, írásban is alkalmazzák, sokkal több gyakorlást igényelnek. A két kategória megkülönböztetése fontos például a számonkérésben is: a tesztekben is el kell különíteni feladattípusokkal a kétféle szókincset. E két csoporton kívül pedig, nyelvórán természetesen előfordulhatnak más szavak is, különösen, ha autentikus nyelvi anyaggal dolgozunk. Ezeket az "extra" szavakat elég a kontextusban értelmezni, de nem szükséges a további gyakorlás.

Mit kell tudni egy lexikai egységről?

Köznapi értelemben a lexikai egységeken a szavakat és a szorosabb-lazább szókapcsolatokból álló kifejezéseket értjük. Egy-egy lexikai egység megtanítása komplex feladat, ugyanis a helyes nyelvi használathoz több információt kell figyelembe vennie a nyelvtanulónak. Mindig az ő nyelvi szintje fogja meghatározni, hogy az alább felsorolt elemekből a tanár melyeket tanítja meg. Minél magasabb nyelvi szinten vannak a diákok, annál többet kell megtanítani.

A lexikai egység tanulása a jelentés, kiejtés és helyesírás megismerésével kezdődik. Értelemszerűen, kisgyermekeknél a helyesírás késleltetve jelenik meg. Ezt követi a szófaj, és a szóra jellemző nyelvtani kategóriák és az abban létrejövő szóalakok bemutatása. Tehát például főnevek esetében a többes szám képzése, a főnév nyelvtani neme – ami a németben különös fontossággal bír – vagy melléknevek esetében a középfok, igék esetében a múlt idő alakja. Ezután a szó nagyobb nyelvi egységekbe, például kollokációkba, mondatba illesztésének szabályainak (például kötelező prepozíciók vagy esetvonzatok) bemutatása is szükséges, ami azonban nem jelent feltétlenül explicit szabályokat, a tanulók anyanyelvük logikája alapján kikövetkeztethetik őket.

A kollokáción azt értjük, hogy egy szó mely szavakkal szokott előfordulni (például take a photograph, nem pedig *make a photograph). Ugyancsak haladó szinten hívhatjuk fel a figyelmet a pozitív és negatív konnotációkra (például nem mindegy, hogy valaki inexpensive vagy cheap ajándékot vesz a férjének vagy feleségének). Érdemes rávilágítanunk a formális és informális szavak és kifejezések közötti különbségekre, illetve arra, hogy az adott lexikai egységet inkább a beszélt vagy az írott nyelvben használják. A nyelvi stílus vagy regiszter alapvető eseteit azonban már kezdő szinten tanítjuk, például kinek hogy illik köszönni, hogyan kell udvariasan kérni, stb. Így a szókincstanítás a helyes kommunikációs viselkedés kialakulását is segíti.

A modern nyelvtanulásban chunk-technikának nevezett szótanulási mód hasonló alapokon nyugszik. Ebben az esetben a szavakat csoportosítva sajátítjuk el. A csoportosítás alapja lehet, hogy gyakran fordul elő a szó egy adott nyelvi szerkezetben, abban a "szócsoportban" használatos nagy gyakorisággal. Ezeket a gyakran használt nyelvi formulákat egy egységként kezeljük, tanuljuk meg, egy egységként tároljuk és hívjuk elő. Pl. Wie geht es dir? (Hogy vagy?); Es geht mir gut. (Jól vagyok.) Nem bontjuk a kifejezést alkotóelemeire, szavakra, illetve nem releváns, miért használjuk a példában éppen datívban a személyes névmást. Így tanulhatjuk a németben például a gyakran használatos előljárószavas kifejezéseket (im Supermarkt, beim Arzt). A chunkok, a szócsoportok kialakíthatók más logika mentén is: pl. egy témához tartozó igék csoportja (aufstehen, frühstücken, anziehen), háziállatok – vadállatok stb.

Ez a szótanulási technika az automatizálást gyorsítja, ami az anyanyelv-elsajátításhoz teszi hasonlatossá az idegennyelv-elsajátítást. Különösen a korai idegennyelv-elsajátításban, ill. a kezdő nyelvtanulóknál bizonyul hatékonynak.

Hány lexikai egységet vezessünk be egy tanórán?

Általánosságban kijelenthető, hogy az általános iskolában tíz-tizenkét új szónál nem érdemes többet bemutatni egy-egy tanórán, de azok gyakoroltatása és rögzítése jóval túlnyúlik egy tanóra keretein, és a lexikai egységek használata fokozatosan tárul fel a többszöri megforgatás során.

Prezentálási technikák

Egy lexikai egység jelentésének bemutatása (prezentálása) sokféle módon történhet. A cél nem a magyar jelentés megadása, hanem az, hogy a megfelelő prezentálási technika révén a nyelvtanulók először is megértsék, majd pedig használni tudják az új szavakat. Fontos, hogy a technika ne legyen túl bonyolult, ellenben legyen érdekes és emlékezetes, továbbá kapcsolódjon a korábban tanultakhoz. Kiválasztását mindig a lexikai egység típusa, a nyelvtanulók nyelvi szintje és korosztálya befolyásolja. Ügyeljünk arra is, hogy ne akarjuk a szó valamennyi jelentését, illetve szókapcsolatát egyszerre megtanítani! Az alábbi prezentálási technikákat az általános iskola első hat osztályában érdemes alkalmazni.

a)     Reáliák, képek, rajzok

A gyerekek nyelvtanulásuk elején leginkább konkrét főneveket tanulnak, ilynek például a tanteremben, az iskolatáskában levő tárgyak, melyeket ha meg is tudunk mutatni, segítik mind a szavak megértését, mind pedig megtanulását a vizualizálás által. Ez egy nagyon hasznos technika a konkrétabb szavak (ház, kerek, kígyó) számára. Megvannak azonban a határai, nem lehet minden tárgyat magunkkal vinni a tanterembe, sem minden elemet megrajzolni.

b)     A szavak jelentésének dramatizálása, eljátszása

Ez a technika különösen jól illik a cselekvést jelentő igékhez, illetve ha egyszerűbb mellékneveket akarunk bemutatni. Szórakoztató, cselekedtetést és kreativitást igénylő, ezáltal emlékezetes prezentálási technika.

c)     Szinonimák-antonimák, kategorizálható lexikai egységek

Új szavakat természetesen a célnyelv segítségével is bevezethetünk. A nyelvtanulók által már ismert szavakat használhatjuk, amikor hasonló vagy ellentétes jelentést szeretnénk bemutatni (például huge – very big, klein – nicht groß; obrovský – veľmi veľký). Elvontabb, kategóriára utaló szó esetén az oda tartozó több fogalom felsorolása alapján következtethetik ki a gyerekek, milyen csoportról van szó (például furniture – bed, table, chair; Schulsachen – Radiergummi, Kuli, Bleistift; nábytok – posteľ, stôl, stolička).

d)     Definíció, magyarázat

Az új szó jelentését a tanulók nyelvi szintjének figyelembevételével a célnyelven magyarázzuk el. A magyarázat lehet viszonylag tömör, precíz definíció vagy egy eset, helyzet, példa megnevezése. (például capital – the main city of the country/in Hungary it's Budapest; Zootiere – die Tiere im Tiergarten/Elefant, Gorilla, Zebra; hlavný – hlavné mesto krajiny/v Maďarsku je to Budapešť). Ennél a technikánál nagyon fontos, hogy a prezentáció után ne felejtsünk el kérdéseket feltenni annak ellenőrzése érdekében, hogy a tanulók jól értelmezték-e a magyarázatot. Ha például a butcher's szót magyarázom el, ilyenféle kérdésekkel tudom ellenőrizni a megértést: Can you buy clothes at the butcher's? Can you buy bread at the butcher's? What can you buy at the butcher's? Tell me where you can find a butcher's near here. (Friseur: Kann man etwas kaufen beim Friseur? Benutzt der Friseur eine Schere? Arbeitet ein Friseur mit Menschen oder mit Tieren?; mäsiarstvo – Môžeš si kúpiť šaty v mäsiarstve? Môžeš si kúpiť chlieb v mäsiarstve? Povedz mi prosím, kde nájdem tu v blízkosti mäsiarstvo?)

5. A szövegkörnyezet segítségével a tanulók következtetik ki a lexikai egység jelentését

A természetes nyelvelsajátítás is elsődlegesen a gyermek következtetésein alapszik. Még ha nem is találja meg a pontos jelentést, a kontextusból – amely nemcsak nyelvi, hanem szituatív is lehet – már körvonalazódik a szó hozzávetőleges jelentése. A későbbiekben a beazonosított szó újabb helyzetekben jelenik meg, és így a korábbi feltételezést pontosítani tudja a gyermek. E technika órai alkalmazásával a nyelvtanulók önbizalmát, autonómiáját is fejlesztjük. A prezentálás akkor jó, ha világos a szövegkörnyezet. A szöveghez kapcsolódhatnak például illusztrációk is, vagy az anyanyelvhez kapcsolódó analógiák, általános ismeretek. Kombinálhatjuk más technikákkal.

6. Szavak előhívása a tanulókból

Létrehozunk egy olyan szituációt, amelyhez tartozó szavakat, kifejezéseket a tanulók gyűjtik össze, főként az anyanyelvükön. Ilyen téma lehet például a napi bevásárlás. A tanár kérdésekkel irányítja a beszélgetést: Mit szoktatok vásárolni? Hol szoktatok vásárolni? Ennek révén a gyerekek elkezdenek a szükséges lexikai egységekre fókuszálni, így a tanárnak remek alkalmat teremt a szókincs prezentálásásra. Ez a technika nagyon motiváló és emlékezetes; noha a tanáré a kezdeményező szerep, a megtanulandó lexikai egységek jelentős részét a tanulók választják ki. Mivel a tanulók sokféle forrásból és motiváció révén juthatnak nyelvi ismeretekhez, feltételezhetjük azt is, hogy egy-egy újnak tekintett szót már valaki tud, tehát a célnyelvi változatot is ők adhatják meg.

7. Fordítás

Csak akkor érdemes fordításhoz folyamodni, ha egyik prezentálási technika sem vezet eredményre, azért, hogy először a gyerekek is törjék a fejüket. Ha a tanár és a tanulók anyanyelve közös, akkor a fordítás gyors, de nem mindig hatékony megoldás. A fordítást az is nehezíti, hogy nem minden szónak van magyar megfelelője.

Kutatások igazolják, hogy a szavakat a legkönnyebben úgy tanuljuk meg, amikor valamilyen rendszerező elv szerint csoportosítva sajátítjuk el őket. Ezért fontos, hogy így is mutassuk be a szóelemeket, pl. lexikai egységek szerint, egy témához tartozó szavak (szobák a házban, boltok, állatok stb.); színek szerinti csoportosítás (pl. minden ami sárga); egymással rímelő szavak (pin, bin, thin, fin stb.); vagy akár szófajok szerint (pl. igék, melléknevek, főnevek stb.).

A lexikai egységek tanításánál figyelembe kell vennünk egy fontos tényezőt, ami a prezentálás hatékonyságát befolyásolja. Ismeri-e vajon a gyerek a fogalmat, amit tanítunk? A legtöbb esetben – még ha nem is gondolunk bele – arra támaszkodunk, hogy a fogalmat tudja a tanuló, és csak a nyelvi formára kell koncentrálni. Könnyű a kutya, ceruza, sétál, fogat mos szavakat tanítani, de például nehézséget okoz az unokahúg vagy a karácsonyi puding megtanítása, mivel a gyerekek a fogalmat sem ismerik, vagy összekeverik mással. Különösen a kéttannyelvű oktatásban jelenik ez meg, de a célnyelvi kultúra egyes elemeinél is. Ilyenkor a fogalom magyarázatára és a megértés ellenőrzésére sokkal több energiát kell szánni.

A lexikai egységek rögzítése

Az általános iskolában szótárfüzetbe írják a gyerekek az új szavakat, kifejezéseket. Ennek sokféle módja lehet. Hagyományosan a két nyelven vezetett szótárfüzet a legelterjedtebb. Amikor lerajzolható egy szó, akkor inkább így rögzítsük az új szót. Ahogy fejlődik a csoport nyelvtudása, idegen nyelvű definíciókkal is dolgozhatunk, ami elősegíti az idegen nyelven történő gondolkodást. Mivel a szótárfüzetet a gyerekek maguk vezetik, ezért előfordulhatnak benne hibák. Fontos, főként a nyelvtanulás kezdeti időszakában, hogy rendszeresen beszedjük és javítsuk a szótárfüzetbe vezetett anyagot.

A tanulói autonómiát fejleszti, ha megtanítjuk a gyerekeket arra, miként rögzíthetik jelekkel az új szó sajátosságait, mint például a rendhagyó alakokat, a kiejtési nehézségeket vagy a magyartól eltérő használatot. Az angol Good morning! például Jó reggelt-ként magyarra fordítva félrevezető lehet, hiszen egész délelőtt így köszönünk. Szintén tudatos pedagógiai munkát igényelhet annak kialakítása, milyen helyzetben és hogyan kell a forrásokat használni: szótárfüzetet, tankönyvet, tankönyvi szószedetet vagy akár egyszerűbb nyomtatott szótárt. A szótárok esetében fontos az igényes szemlélet kialakítása: sok internetes szótár tévesen vagy nem kellően alaposan mutatja be a szavakat. Hasznos technika, ha kisebb gyakorló teszteket a tanulók maguk javítanak ki.

A szókincs gyakorlása

A nyelvészek között vita van a tekintetben, hogy hányszor szükséges egy lexikai egységet "megforgatni" ahhoz, hogy a tanuló megtanulja és használni tudja azt. Abban viszont teljes az egyetértés, hogy a gyakori ismétlés elengedhetetlen a hatékony szókincstanuláshoz, és ebben rejlik a tanárok felelőssége. Az ismétlésnek hosszabb távon is működnie kell: egy-egy tematikus egység lezárása után és újabbak tanulása közben is vissza-vissza kell térni a korábban tanultakhoz.

A szókincs írásban és szóban történő ismétlésének számos technikája létezik. Ezek közül most néhány játékot sorolunk fel most.

1. Bingó

A tanár vagy egy gyerek mondja a szavakat egymás után, melyekből minden gyereknek 9, 16, vagy 25 szó szerepel a lapján. Amikor meghallják a lapjukon szereplő szót, áthúzzák azt, és így folytatódik tovább a játék. Akinek az összes szavát kikiáltották, bekiabálja: "Bingó!" Egy másik játékvariáció szerint csak egy sort kell kiikszelni. További variációk: 1. ellentétes szavak; 2. a kikiáltott szavakat a képek alapján kell kiikszelni; 3. a tanár a képen mutatja a szót, és annak írott alakját kell bejelölni.

2. Dominó

A dominó játékszabályai szerint játsszuk. Az egyik mezőn egy célnyelvi szó, a másikon egy másik szó illusztrációja található. Variációk: 1. magyar szavak és célnyelvi megfelelőjük; 2. ellentétes jelentésű szavak; 3. fonetikai leírások és a célnyelvi szavak.

3. Címkézés

Egy képen megnevezzük a lexikai egységeket, például egy szobában a bútorokat. Lehet játszani akár szóban, akár írásban.

4. Látok valamit (I spy with my little eye / Ich sehe was, was du nicht siehst)

A tanár vagy egy gyerek kiválaszt egy tárgyat a teremben, távcsövet formálva azt mondja: "Látok valamit. Szerinted mit? F betűvel kezdődik!". A diákok felváltva találgatnak, amíg valaki rá nem lel a helyes válaszra. Az, aki "talált", lehet a következő, aki kiválasztja az új tárgyat.

5. Memóriajáték

A lapokat lefordítva helyezzük a tanári asztalra. A játékosok egymást követve felfordítanak két lapot. Az, akinek sikerül két azonos képet találni, megtarthatja őket. Az a győztes, aki a legtöbb összeillő párt összegyűjtötte. A párt alkotó elemek típusai lehetnek: kép-kép (ebben az esetben érdemes kimondatni a szót a játékosokkal); kép-célnyelvi szóalak; szavak célnyelven és anyanyelven, célnyelven-fonetikus átírással, célnyelven-anagramma.

6. "Activity"

Egy játékos gondol egy szóra – vagy húz egy szókártyát –, és bemutatja a többi játékosnak a jelentését. Általában ez "eljátszás", "elmutogatás", de a klasszikus játékszabályok szerint lehet rajzolni, vagy magasabb nyelvi szinten magyarázni is. Az a játékos, aki legelőször rájön, mi az a szó, átveszi a stafétabotot.

7. Képfutam

A tanár vagy egy gyerek elkezd rajzolni egy ábrát, miközben a többiek folyamatosan találgatnak, mit ábrázolhat a rajz. Ilyen módon sok szó elhangzik. Például egy kör esetében a nap, hold, narancs, labda, arc, egérlyuk, stb. Szervezhetjük csapatversenyként is: a sor elején álló játékosok húznak egy-egy szókártyát, majd a táblához futva elkezdik rajzolni a jelentést. Az a csapat nyer, aki először találja ki, mi szerepelt a szókártyán.

8. "Akasztófás" játék (és annak kevésbé morbid változatai)

Ezt a játékot papír és írószer segítségével két vagy több játékos játszhatja. Az első játékos gondol egy szóra és annyi rövid vonalat húz, ahány betű van a kitalálandó szóban. Partnere megpróbálja kitalálni a szót úgy, hogy találomra mond egy betűt. Ha talált, az első játékos beírja a betűt a megfelelő helyre. Ha viszont nem talált, elkezdődik az akasztófa ácsolása. Így megy ez egészen addig, amíg (a) a másik játékosnak sikerült kitalálnia a kérdéses szót, vagy (b) nem járt sikerrel, és akkor bizony felakasztják. Kisgyermekeknél akasztófa helyett inkább egy házikó felépítését vagy valami más egyszerű rajz elkészítését javasoljuk.

9. Szókereső

Egy lapon vagy a táblán egy négyzetrácsos alapot használva, rejtünk el szavakat vízszintesen, függőlegesen, előre, visszafelé, átlósan, alulról felfelé, fentről lefelé olvasva. Ezeket kell megkeresni és bekarikázni.

10. Bang!

A játékosok körben állnak. A középen álló játékos mond egy kategóriát – színek, állatok, tantárgyak –, ezzel egyidőben rámutat valakire. Ő leguggol, és a mellette álló két játékosnak kell egy-egy a kategóriához tartozó szót mondani. Aki a gyorsabb, ő állhat középre. Hasonló a feladat, amikor egy időzítőt adunk körbe (például konyhai időzítő tojást), amelyet 1-2 percre állítunk. Az első játékos mond egy kategóriát, majd gyorsan továbbadja az órát, a többieknek egy-egy szót kell a kategóriához mondani. Akinél megszólal az időzítő, veszít.